Egy régi hagyományt szeretnénk tovább vinni ebben az évben.Még a kétezres évek vége felé kb 2007-08 Lénárd Viktor (Hektor) és jómagam (Kovács Attila) szerveztük meg előszőr a Pool Karácsonyi Buliját aminek az akkori Balassa Disco adott helyszint. A vártnál is jobbra sikerült a rendezvény ami végülis hagyománnyá vált. Több éven át került megrendezésre melynek zenei tartalma az akkori trendi zenék voltak.Aztán elmaradt a rendezvény majd szép lassan megszűnt.Nem azért mert nem lett volna igény hanem , nem volt aki megszervezze ráadásul helyszínnel is szűkösen állt a történet.Jó pár évre rá egy maréknyi zene szerető ember(FUNKY LAB Szedlák Sándor,Kulik Norbert,Jónás László,Kovácsné Fejes Andrea) összefogott és újra ébresztette szunnyadó álmából a parti sorozatot és 2015-ben ismét életet lehelt a rendezvénybe! Egy nemes céllal kötötték össze ezt a hagyományt . A Balassagyarmati RSGYO(Reménysugár Gyermek Otthon) lakói számára kezdtek el gyűjteni édességet a kihelyezett ládikákba a rendezvény helyszínén és a Bánki Bowling Pizzériában. A belépő is rendhagyó módon egy táblacsoki volt.Évek alatt több kilogrammnyi édesség gyűlt össze a ládikákban mely karácsony és szilveszter közt kerül átadásra. Tavalyi évben nem más mint Mozsgai Tamás (BigMO) az egyik netes rádió dj-e húzta a talpalávalót.Idén December 26-án folytatódna a sorozat melynek helyszíne a Makk Ász Söröző lenne. A zenét a funky lab szolgáltatná vendég dj-vel. Ha felkeltettük érdeklődésed akkor keress minket további információért a https://www.facebook.com/profile.php?id=100087078406600funkylabbalassagyarmat facebook oldalán.
MIXEK /ESEMÉNYEK/TÁMOGATÓK
Idén is rendhagyó bulit szervezünk a Balassagyarmati Reménysugár Gyermekotthon javára. Hasonlóan az elmúlt évekhez idén is édességet gyűjtünk a gyerekeknek. Idei csokigyűjtös buli vendége Mozsgai Tamás BIG MO lesz. Szeretettel várunk mindenkit! -Helyszín: Art Cafe Balassagyarmat Civitas Fortissima Tér 3 -Belépő /1000 Ft értékben /édesség. -Ne felejtsétek, a rendezvényt kizárólag a hatályos törvények/rendeletek betartása mellett tudjuk megrendezni. "A gyermek olyan, mint egy pillangó a szélben. Néhány magasabbra tud repülni,mint mások,de mindegyik a legjobb tudása szerint repül. Miért is hasonlítanád össze Őket? Mindegyik más,mindegyik különleges,mindegyik gyönyörű.
2021.Oktober 23. Születésnapi Házibuli :D
Idén hat éves a FunkyLab party sorozat! Ezért egy rendhagyó házibulit szervezünk tagjainknak. A létszám LIMITÁLT!! Időben jelezd részvételed az eseményre :D És hogy tutti házibuli filing legyen egy profi húzza a talpalávalót. A kiléte legyen titok ! Tel +36203255433
2020.08.29 Balassagyarmat , Ady Endre út 27. Liget Söröző
- Funk#Soul#R&B#Hip-Hop#Rap#Groove
- Két éve nagyot szólt💣💥
- Bízunk benne hogy idén is oda teszi az ütemét és a dögös groove-kat 😁
- A funky lab lemezjátszói mögött
- 👉 BIG MO 👈 Warm up Funkdynamit
- Helyszín : Liget Söröző
- 👉 BELÉPOJEGY 1000 HUF
- Beléptetés és időpont változás jogát fenntartjuk ❗❗
- 📽️📸🔞🆒
Sexual Healing mixed by funkdynamit
https://hearthis.at/djrbntj6/funkylab-sexual-healing-funkdynamit-mix/
Támogatóink